Állami Számvevőszék: Újra kaphat pénzt a Momentum
Visszavonta a Momentum Mozgalom költségvetési támogatásának felfüggesztését az Állami Számvevőszék. A Párbeszéd Magyarországért Párt esetében ugyanakkor továbbra is érvényben van az intézkedés.
Visszavonta a Momentum Mozgalom költségvetési támogatásának felfüggesztését az Állami Számvevőszék. A Párbeszéd Magyarországért Párt esetében ugyanakkor továbbra is érvényben van az intézkedés.
Az intézménynek a kirúgott alkalmazott hónapokon át elmaradt 600 ezer forintos fizetését kell pótolni, illetve meg kell fizetnie a perköltséget.
„Tűzgyújtásra alkalmas eszközt” kerestek Cseh Katalinnál a rendőrök egy januári tüntetés után. A politikus szerint az ellenőrzés során a melltartóját és rúzsait is megnézték, jegyzetfüzetét pedig átlapozták.
A párt korábban bejelentette, ellenkampányt indítanak. Juncker és Soros helyett Orbánt, Mészárost és Rogánt teszik plakátra. De előtte – vasárnapról hétfőre virradóan – átragasztották a Fidesz plakátjait.
Valóságkampánynak nevezi a Momentum Mozgalom saját, közösségi finanszírozású plakátkampányát. A kormány Junckert és Sorost támadó plakátjai helyett Orbánnal és Rogánnal kampányolnának.
A Momentum elnöke szerint Budapesten is megverhető Tarlós István, de több vidéki városban is ellenzéki győzelmet jósol.
Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozás indult a Momentum és a Párbeszéd Magyarországért ellen — értesült a Magyar Nemzet.
Akciósorozatba kezd a Momentum Mozgalom a Magyar Tudományos Akadémia védelmében – ennek részleteit csütörtökön sajtótájékoztatón jelentették be.
Felírták rá az igazságot.
Kúszik felfelé a Momentum is, az MSZP és a DK stagnál. Visszaesett az LMP és a Párbeszéd.
Azt kérik tőlük, hogy gyűjthessenek ajánlásokat és tarthassanak politikai gyűlések a parkolóikban, mivel a kormány ezt egy korábbi rendelettel igencsak megnehezítette.
A Fidesznél és a KDNP-nél pedig mindent rendben talált.
Ez a lényeg. Vagyis ennek már régen evidenciának kéne lennie.
A Momentum Veiszer Alindát szerette volna elindítani a főpolgármesteri posztért az őszi önkormányzati választáson, de a tévés műsorvezető némi gondolkodási időt követően nemet mondott a felkérésre – tudta meg a hvg.hu, értesülésünket a párt részéről is megerősítették. Úgy tudjuk, hogy többekkel is tárgyaltak, vagyis továbbra is saját jelöltben gondolkodnak.
Az utóbbi idők tüntetéseinek egyik slágerterméke a füstgyertya, írja a Társaság a Szabadságjogokért, hozzátéve, hogy abban nincs egyetértés, hogy a használata mennyire jogszerű.
Visszautasítja az igazságszolgáltatást ért politikai nyomásgyakorlást.
Lemossák Orbán magánrepülőzését és az Elios-ügyet.
A listát felfújták az épület előtti járdára.
Pedig állítása szerint csak egy füstszórót emelt a magasba egy üres réten.
December 15-én kormányellenes tüntetők egy kis csoportja szánkókat rongált a Kossuth téren, amik a nemzet karácsonyfáját vették körül. Ezt követően kezdett gyűjtésbe a Momentum.